2012. március 29., csütörtök

Vadgazdás bográcsolás

Volt tegnap ilyen kedves kis iszogatás meg bográcsolás fent a VMI-ben. Fel is slattyogtam annak reményében hátha kicsit alakul még a kép kikkel is járok együtt. A kaja jó volt a pia bőséges, volt tangóharmonikás, dalolásztunk ettünk ittunk néhány poén még jó is volt. Jelen volt pár kedves tanár ebből is látszik ki a jófej, aki megjelenik. Megtáncoltattak ez úgy nézett ki hogy a  mattrészeg Feri lökött-pörditett rajtam 3 akkorát hogy harmadikra a földön fetrengtünk és én voltam alul. Vicces volt, de volt aki megkérdezte jól vagyok-e. Akkor még jól voltam. Na búcsút intettem a még jelenlevő szimpatikus társaságnak. Lépkedek ki nem vettem észre egy apró lépcsőt akkorát nyaltam, hogy bezsibbadt a térdem. Gyorsan vonulok tovább inkább vonszolom magam. Érzem, hogy valami nem 100 a szimatban, belenyúlok full nedves az egész kétségbeestten mentem Zsófi fényképezőjét a zsebembe. Nyúlkálok tovább lámpafénynél látom, hogy csurom vér a kezem folytatom a kajtatást megtalálom szegény kis laposom törött maradványait. Hát eddig is éreztem a pálinka szagot mostmár tudatosult, hogy az áztatta el a retikulöm. Mászok fel a koliba húzva magam utána a kárcos aromaterápiát. Közbe fura arcok integetnek nekem a kondi-terem ablakából. Felérek, Zsófi beenged viccesen köszönök neki a véres kezemmel majd  gyorsan kirámlok mindent a szimatból. Semmi nem ment tönkre a zsák anyaga felszívta a folyadékot. Zavar elhárítás után megcsodálom a térdem az is véres és randa és ha nyomkodod édesen tátog a seb mint valami oroszlánszáj. Fogok néhány pzs-t pálinkát azt törölgetem üvöltve a sebeim gyerekkorom óta minden bajomra szeszt kapok. Zsófi a fejét fogja erőssen bizonygatja hogy nem vagyok normális. Ugyan már. Végezetül ittam még egy kis teát bután bámultam a fészbúkomra elköszöntem a még becsekkolóktól oszt falfele fordultam és kb 5 perc után aludtam. Így ért véget ez is.

2012. március 27., kedd

Őmuffsága beköltözne

Mint azt meséltem meglepetésszerűen kitudódott, hogy kapunk valami nőstényt harmadik tagnak a koliszobába. Én ezt nem akartam, mert irigy vagyok és önző valamint utálom, ha háborgatnak.
Na hétfőn hajnali fél 9kor kopogtatnak az ajtón azzal a lendülettel nyilik is ránk gondnok által a bejárat miközben Zsófi nyakig beöltözve én meg egy szál zsiráfmintás lyány boxerben meg egy kinyúlt pólóban toplesseztem hajnalok hajnalán. Nesze neked illem meg intimszféra tisztelete. Jön a riad kiscsaj befele mert bunkó bácsi erőssen tolta.Mosolyog, néz körbe igazából nincs itt semmi látni való. Elsőre tűnik nem lesz vele gond, nem támadtam le rögtön a házirenddel csak kérdeztem tőle pár alapdolgot. MKK-s, rák, nem dohányzik és nem akar itt rendetlenkedni. Viszont eltűnt erre a hétre, mégsem akar még jönni. Hát majd elmesélem hogy milyen ha már itt lesz. De látok esélyt, arra, hogy jól kijöjjünk (úgyh. a cím csak poén) Zsófi addig nyugodt és békés, amíg nincs itt más, aztán majd megszokja.

2012. március 23., péntek

Az egó rabjai

Ocsmány felsőbbrendű élet, örömtelen volt már minden minen ami történt. Hiába a siker a szó az érzés elmarad.
Lelkieket elhanyagolni és bezárni önnön érzéseinket, hogy nehogy már véletlenül elszenvedjük a csalódás fájdalmát. De ha folyamatosan örömmentesítünk, akkor minden egy fájdalmas sáros fosizű katyvasz. És természetesen bele kel rúgni lehetőség szerint páros lábbal patkolva, aki jelen esetben a legtöbbet jelenti. Előbb kell bántani mintsem ő bántson elébb.
Pedig a való érzéseit hazugság nélkül kikiáltaní a legjobb. Az oldás mágiája a feloldás rítusa melyben utat engedünk végre az igaz érzéseknek vállalva azt és elengedve a félelmet, mert a világ egymásba fordul megújul és mindig adni fog valamit amibe kapaszkodni lehetséges meríteni érdemes. De a amíg a kizárólagos egó épül záródik a lélek és csak az írigy keserű elszigetelődés marad, sikeres ugyan az ember de az örülés képességét veszti el és nem érti mire ez az üresség.
Most színes a világ saját magamat kaptam vissza megújulva és egy nagyon kedves hölgy segítségével, aki mint teljes kívül álló nyitotta meg azokat a csatornákat melyeket félelemből, gőgből zártam be. Amit ő elkezdett azt Szilvizet fejezte be.
És akik körülöttem vannak azok vannak, semmi értelme 10 körömmel kapaszkodni bármibe is, így vannak a helyiértékek megadva és jól van ez így!

2012. március 22., csütörtök

Kolesz jelentés

Pár napja csodás kis idillünket Zsófisszal megzavarták. Egy napon mikor jöttem haza valami vadgazdás óráról Dzsófi rémülten rámtekint.
-Lehet kapunk új szobatársat
-Ide nem jön senki
-De
-Miért?
-Mert a gondokkal jött, hogy megnézi a szobát akar-e itt lakni
-Ne akarjon, hol a medvecsapda szögesdrót, várjá már ásunk vizesárkot a szoba elé.
Na eltelik egy kis idő mászunk le kajáért benyitok a gondnokhoz hogy mi van-e. Majd mondja, hogy az aki a szobát kukkolta nem jön helyette talált mást. Ó, de fasza remélem valami gtk-s affektálós 2 dimenzíós díszbige az hiányzik még nekem meg a szobatársamnak. Ááááá . Félretéve a nyavajgást és a pánikot : nem akarok senkit ide Zsófival belaktuk a szobát, közös kasszán vagyunk hót nyugiban hozzászokva egymás igényeihez, napi ritmusához, szeretek így élni és leszarom mennyire jófej vagy picsa az ismeretlen csaj akkor is bejön a területembe és nem akarom..Zsófival azért vagyok kedves és azért beszélem meg vele hogy mi legyen mikor jöhet át hozzán x y mert szeretem és nem akarok kicseszni vele, mással se akarok kicseszni, csak simán leszarom. Bleeeee ennyi ennyi.

Nee vesszék el az idill.....

Impi csinál paellát

Na akkor tisztázzuk paejának mondod, mert spanyol. Kaja, finom. 500 forintos auchanos tenger gyümi keverék kell hozzá. Főként...
Hozzávalók:
-Tengeri gyümi keverék
-Csomag gyors rizs
-Oliva olaj
-Fél konzerv kukorica
-Worchester szósz (nem fontos)
- fűszer valami borsos
A keveréket és a kukoricát oliva olajon elkezded párolgatni sütögetni. Kifőzöd a rizst azt serpenyőben összekutyulod megfűszerezed, majd a worchester szósszal kicsit meglocsolod. Ízfokozónak beleboríthatsz valami konzerv kagylót/ tintahalat is de nem muszáj.
a pálcika csak menőzés

Fehova 2012

Nagyjából december óta rohangálok fel-alá az aktuális Nimród lapszámmal azt üvöltve, hogy fehovfehovafehova. Úgyhogy ez is eljött. El is mentünk egészen a Hungexpoig február 16-án. Gerle meg én szép ügyesen kiraktuk az étkező asztalra a fényképezőket, hogy majd milyen jó lesz fotózni a rendezvényen így azzal a lendülettel otthon is hagytuk őket, szal képek nincsenek most. Talán telefonról majd mentek a későbbiekben.
Nos akkor magáról a Fehováról: Fegyver, horgászat, vadászat fesztivál a mozaik szó jelentése. Több napos szerintem nagyon színvonalas csodás rendezvény és vásár.Mi ugye akciósan hatoltunk be mert nekem kuponom volt a Nimródból, Gerle meg bejött a kasszás csajnak úgyhogy kedvezményes jegyet kapott ő is. Volt egy rövid kis szösszenetszerű előadás néhány kisállattal. Rengeteg kézműves, gyönyörűen megmunkált agancsok nyűgőztek le leginkább, ha már az agancscsillártól rommá izgultam magam az agancsfotellel már betelni se tudtam csak úgy éreztem hogy pöffeszkednék rajta.
Megtaláltam az egyik kedvenc vadászós festőmet a Muray galériát. Rengeteg késbe míves puskába lehetett gyönyörködni. Imádom a luxusba hajló kínálatot, amit a felszerelés részleg kínált.
Elbeszélgettem egy kedves solymásszal így már könnyebben fel tudom venni velük a kapcsolatot is:)
És természetesen költekeztem ékszerre, pólóra és hoztam egy csomó potyamagazint. Megyünk jövőre is!

2010-es videó (ez úgy tetszett)

Pecsa kisállatvásár

Évről-évre megfogadom, hogy nem megyek el a szokásos Pecsás állatbörzére, mert sok a paraszt, sok a szaporító sok a kiskölyök. Idén februárban viszont mégis elnéztünk. Nem az a színvonal már régóta mint az első 2 ilyen vásárosdi. Hiányoltam a rengeteg hüllőt és madarat, de volt ellenben sok rágcsáló, nyúl örögbefogadásosdi, gumicukor árus kézműves kratív blokk....éééés iszonyt tömeg. Az állatkákért viszont megérte. Utána átnéztünk a mellette levő bolhapiacra is. Na igen guberálni mindig jó. Rengetegen voltak baromi szép ékszerekkel, fegyverekkel hol ilyen mentett dolog hol ilyen dísz bisz-baszok mindenfele valamint porcelánok. Szeretem azokat is csak már nem tudnám hova tenni a sok kegytárgyat. Lényegében jó nap volt.

2012. március 8., csütörtök

Könyves post...polc

A Keletiben igen sok könyvet vettem már, de

ezt most szeretném kiemelni. Stb. kiadó könyveit amúgy is preferálom. Nem csak azért mert fillérekért jutok hozzá. Ezek a könyvek távoli kúlturákra fókuszálódnak kellemes olvasható formában, avagy tanmesék gyűjteménye. A bonszai a balkonon trilógia. Igyekszem megszerezni az összes kötetet. Én ugyan nem szeretem a jelenben játszódó történeteket, de ez valahogy annyira könnyed, érdekes és gördülékeny, hogy egyből lekötött. Érdekes karakterek jó stílus szal mindenkinek ajánlom, ha kell egy kis japán és valami kellemes szórakozás. Tartalmat direkt nem, írok akit érdekel úgy is utána néz:) 500 Ft a Keletiben a 6-os vágány mellett a néninél.
ÉS ÉS ÉS
Végre
Meg van
a
Pancsatantra
indiai tanmesés könyv
 nosza
olvassatok
!


Csülök ősasszony módra

Csodás eksönös csülköt vettem a héten. Szeretek főzni szeretek, enni. Egy egyszerűbb csülökpöki receptet alakítottam át, hogy a rendelkezésemre álló anyagokból csináljak tápot egy szál magamnak.
Cuccos bele:
-Fakanálka kacsazsír
-4 apró vörös hagyma
- Csülök, amit hentes bácsi adott 
-Extra csípős mexikói fűszerkeverék ( nem vót paprikám)
só, víz

A hagymát szépen megpritom a zsíron felöntöm vizzel mivel csak serpenyőbe fért bele ezért abba. Belehányom a felszeletelt husit. Erőszakosan, agresszívan befűzerezem (mindenki úgy, ahogy szereti) Kavargatom forgatom hogy jól átsűljön. Ez nem belsőség és fedő hiányában tovább kell sütni. (Hivatalos recept 25 percet írt) Az eredmény pazar több adag lett nagyon finom, és a szmötty rajta isteni  kocsonyává metamorfálódott  az idő elteltével . Mondom én hogy nem csak csirkemell van a világon! (azt igazából nem is szeretem)

Kezdet

Minnyá kész

Nem azért, mert én főztem, de na


Erdészet aranyköpsik...

"Mi a helyzet a honlappal? Mi tiszta szívből szerettünk volna felmenni!"

"Látom jól érzik magukat, szeretném elérni, hogy járjanak előadásra hátha elhangzik egy-két információ!"

"Minket erdészeket a a nagy fák jobban izgatnak, mint a gizdák"

-Kirakjuk a szemetet és akkor jönnek aaaa dakoták
-Igen, de szórón nem lehet lőni
-Akkor kotorékozunk!

Az a bizonyos feeling

Máma reggel, miután magamba foglaltam a szokásos kávét morózussan porózussan felsattyogtam a VMI-be. Jó kis vadászati állattant flick-flack lehallalgatom. Ahogyan pakolok le látom, hogy K. D csoptárs előkap egy kiló kenyeret, na mondom jól kezdődik előkerül egy szép szál kolbász is. K módszeresen végig kínált mindenkit no hát nekem is előre kéne ülni.
-Kéne még hagyma is
-Lehet hogy akkor kivágnának
-Aha, sajtot valaki?
-Kérek kérek, de csak az íze kedvéért
Kolbász valahol leesik
-Ah nem baj oda ugyse lépett senki én figyeltem
-Paradicsomot, hazamenősők na ez a lealjasodás, hogy egy koleszos etet benneteket.
-Kéne pálinka
-Franc -csapok a fejemhez a lapos fent maradt a koliban....
-Ez  volt életed hibája
Tanár belép:
-Na ezt kurva gyorsan hagyjátok abba.
Kaja elpakol kolbász rág, harap, nyel fuldokol...
Tellik csodás mederben  az óra. Máma vadnyomokról tanultunk.
Aztán a kakiról. Kicsi ibrikben adogattok körbe egymásnak a mintát tanító bácsi külön kért, hogy ne bontogassuk szét az M&M drazsékat ,amúgy frankón a jegyzetben is így van jellemezve a szimpla vaddisznó ürülék....
Rövid monológ:
A vadbiológosok perverz szokása, hogy előszeretettel mennek ki terepre kulát gyűjteni. Igaz sok infó leszürhető belőle node egy-egy adagért mi a a szarnak annyit utazni....
Ezen a dián látható hogy ez egy gímszarvas  hullatéka a vaddisznóé más a szaga is....
...sőt az íze is /K.D/
-De azért ne szagolgassátok már én se szoktam...
Miután végignéztünk 600 praclinyomot (tudom hogy ezeket nem így mondják, jó)?! és 2 tonna kaksit vége lett ennek is.