2012. május 23., szerda

Barátság Impi szemszögből

Itt van ez a tök jó, de depressziv és sajnos reális cikk egy tök jól blogból:

Innen az ötlet hogy most én is ríjjok egy barátságos szösszenetet.
Réges- régen még az első aranykorom idején azt hittem a barátságot az idő és a kitartás méri le. Mondván, hogy ha ennyi mindenen keresztül mentünk és ennyi ideje kitartottunk egymás mellett akkor ez örökre szól. Ennyi mindenen baszki kis kamaszok voltunk gyakorlatilag minden a valagunk alá volt passzintva és csak a bündi kis gimibe kellett bejárni a fennmaradó időben meg ráértünk öri-barik lenni. Az élet változik sajnos kikerülsz egy védett környezetből át kell variálni a rutint, hogy mint oldjátok meg a személyes kontaktokat. Ugye mint Szisz azt megmondta én szeretem magam mellett tudni a barátaim nos igen nem árt az ha klaviatúra nélkül tudunk kommunikálni. Akkori legjobb barátnőimről ma már semmit nem tudok csak az, hogy egyikőjük sem az a kedves, jófej csaj, akiket akkor megismertem. Egyikőjük tipikusan az egyetemi elrettentő példává fejlődte ki magát (az újgazdag, lovas, hülye picsa). Nem szeretem ezt a tipust és, ha ő ilyen akar lenni nekem nem kell elviselnem talált egy másik hülye picsát...jól elvannak. Nem ő hiányzik hanem az énjének az a része ami akkor volt. Tízen éves korra azért erős nyitottság, befogadó készség lendület, jellemző fiatal vagy nyilván kevesebbet éltél meg könnyebben adod ki magad. Aztán az idő múlásával rutinosabb vagy ismered a különböző embertipusokat jó esetben a szitán is átlátsz. Nem arról van szó, hogy kiégsz, hanem arról, hogy megtanulsz nem naivan állni mindenkihez.
Nem szeretem azt, ha valaki napjában 60szor elmondja mennyire spanok vagyunk túl látványosan akar közel kerülni hozzám ez általában álságos . Idő kell az emberi kapcsolatokhoz. Nem szeretem azokat a barátnőket se akik okos stájliszt tanácsokkal látnak el az első héten.

Kinek mi a fontos. Mondjuk a munkája a féltve őrzött párkapcsolata. Meg akar élni a barát is nem akar egyedül megrohadni tán ezért fontos neki a párja persze azt sosem értem miért jó kizárólagosan a párunkba bújva tengeti napjainkat vállalva a kockázatot, hogy irgalmatlan hamar elegünk lesz a másikból, de ez nem az én dolgom számomra Gerlén kívül is van világ és ez közre játszott abba , hogy még mindig együtt vagyunk.
Nálam az is neheziti a dolgot hogy Csajágaröcsöge alsón lakom és még a legközelebbi barátom is 50 percre lakik.
Igen  bevallom, hogy alapvetően az jellemző rám, hogy esőben viharban bárhová átmegyek egy kis spanolásért velem is előfordult már az, hogy nem volt kedvem elindulni 2 órás bumlizásra.
El lehet fogadni azt hogy valaki nem ér rá, ennek tudatában is képes vagyok romokban heverni és puffogni, ha éppen kongatásra nem táncol körbe az összes barátom/haverom fűszoknyában amikor én azt kitalálom. Hát pedig lehet télleg nem érnek rá....

Pénz: sose adok kölcsön ne is kérj nem akarom mindkettőt elveszteni max 2000 Huf a, limit annyi még nem ver földhöz, ha netalántán elfelejtenéd visszaadni. Én is nagyon max ennyit kérek, de én megadom mindig.

Eddig azt boncolgattam miben változik meg a gondtalan és szenvedélyes kamaszbarátság amikor ifjúkori felnőttkori kapcsolattá fejlődik. Még, annyit, hogy manapság mindenhonnan csak az én én én és egyéb önajnár ömlik. Csodálkoztok, hogy senkinek nem jut eszébe a másikkal foglalkozni? Kezdenek kihalni a közösségi programok is. Vannak helyett közösségi portálok ugye milyen jó? Igazából 2 félen múlik a megoldás tényleg csak annyi, hogy ismerd meg kik is a barátaid és ne izguld össze magad attól fú, de jót tudtunk bulizni.
Aztán, ha nem jól választottál ignoráld, amúgy meg ki tudja kivel mikor hoz össze a sors újra egy jobb minőségben még ebben az életben. Számtalan példát tudok felhozni saját életemben is, hogy mikor kinek a szerepe erősödött vagy éppenséggel segített át egy nehéz időszakon

Mi nem jó a barátságban ill. mi rontja azt el?
Példának okádék, ha túl liheged. Van egy barátod tök heppi dolog örülsz amikor, annak van az ideje és amikor nem akkor meg nem. Lényeg hogy a helyiértékén kezeld.
Ha túl közel engeded...senki sem szent legyen egy kis privát zóna így nem fogsz esetlegesen nagyot koppanni
Ha kizárólagos a kizárólagosság semmiben nem jó  mindenen/mindenkin kívül is van egy komplett világ odakünn. Ide tartozik még az egyoldalúság is.
Ha kizárólag lelki kukának használod a másikat, nem arra való
Ha a barátod téged használ kukának és látszólag semmi nem használ egyenesen imád a szarában fetrengeni és ezzel vegzálni, akkor két parasztlengő, egy kiadós dugás vagy egy 3 órás edzés terv megvalósítása a megoldás, ha ezekre se hajlandó hagyd nem áll módodban megmenteni azt, aki nem akar megmentődni (ja ne baszd meg a barátodat.... habár...nem ne...)
Nem bírom a beltenyészetes barátságokat mindenki mindenkivel és utána mindenki pillázik, hogy miért tűnt el az intimitás és a bizalom...na vajon? Két csaj sose fogja már egymást szeretni, ha volt arra példa hogy ugyanaz farkalta őket. Ez egy ilyen dolog ebbe ne keresetek sem megértést sem mást gusztustalan "normák" akkor is.

Milyen velem barátkozni?
eeeee
Én kategorizálok.
Vannak a közeli ismerőseim akiket gimiben vagy az első munkahelyemen ismertem meg ők mivel olyan 10 és 5 évnyi barátságot tudhatnak le velem mondhatni ők a közeli barátaim talán, ha ennyi időt kibírtunk barátilag az már nem véletlen. Ezeknek a kapcsolatoknak már van múltjuk láthatóan kölcsönösek és nem hamvadtak el azért, mert adott helyről kikerülve megszűnt a kényelem.
Vannak azok a barátságaim, amik viszonylag frissek ám láthatóan kölcsönös és sem idő sem távolság nem töri ketté.
És vannak a spanok akiket szintén nagyon tudok értékelni hisz a szürke hétköznapokat ahova vet az élet ott ők színezik ki. Ha pl.: kikerülök majd egyetemről nem biztos, hogy ezek a kapcsolatok fent maradnak, de most jó, hogy vannak :)

Ami másoknak problémát szokott okozni:
Nekem van egy értékrendem ebbe én beleszólást nem nagyon viselek el. Pár évvel ezelőtt megpróbáltak (x ;y) a saját elképzelt kis világába igazítani nem jött össze. A külsőmet senkinek se hagyom változtatni a belsőm meg, amúgy is változik, mert muszáj.
Jó páran hitték azt jaj, de aranyos alacsony kislány biztos azt teszek vele, amit akarok. Nos...nem
Beleugatásról még annyit nekem mindig meg voltak azok az emberek akikekhez fordulhattam, ha bajom volt, így az önjelölt világmegváltók hagyjanak szépen békiben.
Ezenfelül én mindig megmondom a véleményem meg az igazat ezért se vok túl népszerű, de részemről 8.

Ja a kedvencem az,hogy többnyire ilyen egész napos  talikat szoktam szervezni és már jó sokan mondták, hogy vannak olyan pillanatok mintha szomorú lennék és haragudnék rájuk. Nem én ilyenkor is képes vagyok kiszakadni csak azért, mert jól érzem magam és örülök hogy velem van X , de elő szokott fordulni hogy gondolatban a Himalája tövében sétálgatok és a jakok tenyésztéstörténetét elemzem. Aztán pár pillanat és visszatértem...tudod ikrek...

Számomra a barátság egy olyan dolog, ami egy idő után múlttal rendelkezik kölcsönös személyes jellegzetességekkel bír. Időt hagy, jobban esik a másikkal lenni, mint otthon a gép előtt dögleni. Aránylag találunk közös pontot viszont kevés a párhuzam. Minden barátomat másért szeretem.Ott vannak, ha kellenek és ott vannak csak úgy brahiból, mert az jó.Vagy egyszer csak feltűnnek átvisznek a szakadékon és eltűnnek egy időre. Szeretem a személyes találkozókat rítus-szerűen megélni.  Szeretem a sokszínűségüket különbözőségüket az én barátaimat összeengedni nem nagyon lehetne. Nem is kell. A bazsajgós, teátrális szirupos, ömlengés helyett természetes árcok vegyenek körbe, akik elfogadnak és engem se ver ki tőlük a víz

Sajnos nem tudtam ide besűríteni mindent talán majd még írok erről a témáról , de jelenleg ez van.








2012. április 19., csütörtök

Ja télleg voltam Gót-talin

Március 25-én felmentem fészre, mert nem volt jobb dolgom. Imádott Zolcsimra ráírtam. hogy mi van-e.
-Hááátő este megyek Margit-szigetre
-AHHA
-Talhatunk, de még el kell mennem valahova.
3 pillanat múlva szól, hogy taljunk ekkor is ekkor
Mondom fasza van 20 percem öltözni meg elrámolni. Sprint. Na ez az amit tényleg szeretek. XD Komolyan
Odaértünk rommá ölelgettük egymást közben.
Csak annyi érdekeset tudok elmondani, hogy hiányzott már a né" má' gótók bámuljuk meg őket hozzánkállás.
Farkaséhesen mentem le szigetre, de kaptam egy rizses gyrost ajándékba :) 
Annyira fura a csajok nem köszönnek egymásnak legalábbis nekem nem. Vagy, ha köszönnek és látom, hogy szóba akarnak elegyedni velem akkor se megy valamiért. Vagy a másik véglet a csúnya nézés, sandítgatás, pedig én csak a vizipipát adtam tovább. És hogy ezek a srácok milyen kedvesek, udvariasak, viccesek egyszóval mindig jó rádöbbenni az ilyesmire.
Hetekre megdobta a hangulatomat a tali, nagyon jól éreztem magam Zolinak és Misinek köszönhetően elsősorban meg a többi kedves résztvevőnek. Minenkiismeri Áronnal is jót dumáltam :)
Képeket sajna nem sikerült szerválnom, de még lehet hogy lesznek.





AZ szeles nap

Van úgy, hogy az ég világon minden kiábrándító, de akkor is szereted a feelinget.
És van, hogy Dzsófi veled jön hogy részt vegyen benne és fotózzon.
Engem nagyon meglepett ügyessége igazán imádom ezeket a képeket,
amiket csinált.
Nem az a tipikus álfotós, aki vagdalja homlokból az ember fejét.
Ügyes
ennyi.
Szemerkélő eső és a 200 km/h-s szél tette varázslatossá
ezt a március 29-i délutánt.









                                  És a zene ami jár hozzá persze egy hétig ment folyton játszóba.

Amikor a világ csenget

Cikázni fogok a sok hülyeség közt. Az élet hepi, de nem hiszem el hogy az épp aktuális rajongómat nem tudom lerázni wáhhh. De azért ari és, ha nem nyomulna ennyire még érdekelne is.... blaa


Előre nézek vivárium hegyek...Kátya beköltözött!
Oldara nézek balra malac...jobbra disznóól
Hátam mögött fal.


Lehet, hogy a világgal az a baj hogy kevés mexikói gotico metált hallgatunk...?






5 órát  (és 2 napot agyban) szopakodtam a beadandómmal, hogy elég nagy terjedelmű legyen erre kapom a mélt, hogy túl hosszú...
És amikor végre befejezem a szalonkás beadandót és átmegyek megismerkedni Kátya barátnőivel mi van kitömve a falon egy szalonka arghh imádom a szalonkákat ettől függetlenül csak követnek döglötten is.






Más nincs holnaptól zh-ra készülés van. Főleg vadászatira meg botanikára akarok rámenni. Jaj úgy imádom ezt a mezőgazda kiadós Vadászati állattant....Bazz nem hiszem el, hogy leírtam.
Pedig ma ilyen gótos ömlengős romantikus bejegyzést akartam valami nagyon átszellemültet.
Valami ahh szemed ah a hajad igazából csak csak burkoltan szukás kedvem van...és egyedül vok...szal semmi nyál.
vidáman cikázó
gondolatok
és a
cudar
valóság




Ennyi...vége ...vége !

2012. április 18., szerda

Aktuális corset kívánságok

Most épp ezeket kívántam meg!
Cseresznyevirág minta egyszerűen imádom. Sok ilyen mintás ruhám van. Többek közt fekete alapon ezüst szép szabású fűző. De ezt is meg akarom szerezni!

A következő szép mintás zöld. Nagyon tetszik a minta a kialakítás, de ezektől a szalagoktól, masniktól rosszul vagyok.


Tereptarkából sose elég bármi jöhet. legging, fehérnemű, szoknya ing stb. Lényeg, hogy tereptarka.


Pici kép




És a leg  annyira tetszik ez a minta és kivitelezés, hogy ihaj
Fűzőt kell vennem. Nem baj úgyis minnyá itt a szülinapom...

Ezek leszbik vagy mik

Eltelt 2 hét hiába vártuk Zsófival az emlitett szobatársat nem jött. Tegnap előtt kopognak a koli ajtón majd beficcen egy elsőre is szimpi csaj a szobába azzal, hogy gondnok mondta jöhet ide lakni
-Jöhetsz, de itt elvileg az Anett akar majd lakni valami Anett-mondom
-Á az nem jön azt mondta ti egy pár vagytok és ő nem mer idejönni-mondja
-Vérleszbinek se nézek még, de ok nekem mondjuk nem hiányzik
-Jó de volna egy kérésem
-Mi az?
-Nekem vannak állataim és hoznám!
-Mik?
- 3hörcsög, sáskák meg egy gabonasikló 
-Isten hozott!!!!! Költözz be!
-És 2 gekkó
Jó órát eldumáltunk közben Zsófi is bejött a zuhanyból a hörcsögökre azonnal ráizgult, de a siklóra szájat biggyesztett, Segond megszokja.
Siklóóóóó lesz a szobában siklóóóóó XDXDXD





Tavasz

Egy kép


Még egy kép
Március 25-én készült képek. Annyira nem vagyok megelégedve velük. Andi nénjétől karácsonyra kapott díszfüzi viszont nagyon kényelmes.  Cipő meg, azért magáért beszél.