Május 28-án elmentünk temetésre sajnos ezzel végérvényesen kihalt egy generáció az anyai ágról. Magáról a temetésről csak annyit írnék amit akkor is ott éreztem hogy szar. Vigasztaló szavak, halotti tor (ami most nem volt nem is bánom) hm csak a szavak maradtak. Ezeknek a konzekvenciája annyi volt amit én már régóta mondok: A halál sose annak rossz akivel történik hanem, aki marad. Persze a halálhoz vezető ösvény se mindegy erről majd fogok írni bővebben is. Hanem mi az ami pocsék. Az első gondolatom soha többé nem ehetek nála olajbogyós vajas zsömlét. Hülyén hangzik igaz? Pedig ha szeretünk valakit a kötödés előbb utóbb bevett jellegzetes szokásokat hoznak létre amik megadják a biztonságot. Lehet hogy ha én haltam volna meg az bántotta volna hogy soha többé nem mondom neki azt hogy imádom a szendvicsét és jól érzem magam nála. (nagynéném halt meg) Hát ennyi a látható való elmúlását a szó és idő csak enyhíti.
Ezek után irány Jenő. Ultra nagy családi banzáj nagyapó ultra sokadik szülinapját most megint megtarthattuk.
Isteni finom gulyás kakasherével hmmm olyan oldalasok, hogy jaj nekem. Patakokban folyó házi alkohol. Gajdoló rokonok. Taknyos kisgyerek kedves anyukák az okádó gyerekeiteket ne az ebédlő asztalhoz ültessétek le, mert gusztustalan! Egy szó mint száz idén sokat járunk Jencire és ez jóó nagyon jóó!
Jó a buli nagypapi!
Az a jó, hogy mindig van kontrollom
