2017. április 10., hétfő

Elhelyeződések

Ez a bejegyzés is nehezebben érthető lesz, saját életem kis értelmezése, amolyan hangosan gondolkodás. Bármilyen konzekvenciát is levonsz belőle elhiheted, hogy nem úgy van...volt és nem is lesz...





Mindig szerettem a képzeletem játékait, mindig kialakult az életem során egy kult, egy vezérfonal és ettől baromi boldog  voltam. Saját szabályaim és értelmezéseim biztonságos keretet adtak és lehetővé tették, hogy ezen világokban kultokban természetesen mozoghassak, hisz irányt adott és el tudtam magam helyezni magamat a világban.  Világom a világban pici zárvány, biztonság. Aztán jött a pusztulat. Szó szerint elmúlt a világ az a világ, amiről azt hittem hogy sose fog elmúlni, hogy mindig egy olyan meghatározó alapja lesz az életemnek, hogy jöhet bármi az marad (nem nem az exemről van szó, nem is sz iskolámról és nem is személyekről ez annál összetettebb). De nem maradt, emléke ott van a falon, de már nem jön vissza soha. Amint ezt felismertem nem lett jobb azonnal, hisz ezt a dolgot ezeket az emlékeket el kellet gyászolnom és a folyamat mire felismertem, hogy a régi szokásokat gyászolom nem volt egyszerű. Az a dolog az a világ még ha vissza is mennék az már nem az én világom, nincs ott keresnivalóm és ez nem baj. Az elmúlás és a változás mindenütt jelen való. Akkor érzek helyesen, ha ennek szomorkás-boldog boldog-szomorkás nosztalgiának helyet adok és örülök annak, hogy volt egy ilyen része az életemnek.(és nem hajszolom a múltat) De világok épülnek, virágoznak és elpusztulnak ez a rend...

Színekről, fényekről, illatokról dallamokról történetek, mesék indulnak meg bennem mindig játszik a képzelet mindig kell valami történet és most ezek a történetek állnak a legközelebb a valósághoz. A fantasyt felváltotta a dráma vagy a kalandregény....?(Igen) És még valami régi világaim a csoda vagy a véletlen folyamán lettek egyértelmű vezérkultok. Mindig is bennem voltak, de valami katalizátornak be kellet indítania, hogy ezek a felszínre törhessenek. Most nem kell katalizátor én döntök a vezérkultról, eldöntöm mit szeretnék és fokozatosan lépésről lépésre megszerzem és alakítom. Ez az érzés a felszínen megijeszt belül pedig mélységesen megerősít. Nézem a tükröt és ott állok benne sallangok nélkül...Igen ezt akarom. A világ előttem van mintha csak a második emeleti ablakomból kilépve jutnék el bárhová...erdőbe, tópartra (holott persze ezeket a kis és nagy kiruccanásimat terveznem kell, de kilépek az ablakon bele a világba)
a kép illusztráció

Az életet én ciklikusan értelmezem szerintem nem nagyon van lineáris életút. Most hangulatilag egy olyan időszakhoz jutottam el, ami pl.: 10-11 éves koromra emlékeztet. Érdekes, hogy azok a dolgok amiket akkor magaménak akartam tudni az most a birtokomban van. És az is érdekes és csodás érzés, hogy abban a lakásban élek, ahol gyerekkorom legjobb időszakát tölthettem...Változom és az elmúlt 3-4 évben történt változást volt a legnehezebb felfognom. De ez olyan volt mintha egy betonkockából másztam volna ki a déli napfényre úgy egy pár órát még baszkurálja a szememet a Nap, de három óra fel már megszokom és a Nap is kellemesebben süt már addigra.
pinterestről....így érdemes

Most nincs társaságom, nem vagyok most csapattag sehol egyedül vagyok.(pár barát és egy csodálatos kapcsolat igen marhára egyedül vagyok). Mégis a világomban én most egyedül vagyok nincs meghatározó társaság, csoport stb.( főként sportcsapatra, iskolai csoportokra és ld50-re gondolok egyik sincs) Látom magamat, ahogy egyedül sétálok Kőérberken, egyedül lóbázom a lábam Mártonhegyen és ez jó nagyon jó. Elhagytam a csoportokat magam vagyok ... Ezzel a felismeréssel tudom megélni a kora harmincas éveimet és ez elégedettséggel tölt el.
Elégedettséggel tölt el

És hogy mi a vezérkult? VándorImpi ide-oda ebből is egy kicsit abból is egy kicsit. Erdő, lovak kutyák vagyis hát egy bizonyos kutya (talán a kutyasuli vagy a kutyasport lesz az új társaságom talán elég lesz "csak" Bucival és Windirrel járni a vadont) Lényeg a szabadság a belső megélt szabadság....
Pinterestes idalizálás...
....egyelőre itt tartunk



2017. február 2., csütörtök

Thaiföld- Állatok, természet kapcsolata az emberekkel



Thaiföldön rengeteg a kóbor kutya és macska, de ezeket az állatokat senki nem bántja nem üldözik őket. (ugyan időnként összefogdossák őket és megeszik, de nem tudom ezt elítélni) 
Valahogy az állatok és az emberek egy természetes harmóniában élnek pusztán azért, mert nem akarják megoldani ezt a problémát, ugyanis nem probléma.  A kutyák szelídek nyugodtak a cicák beszédesek kedvesek, a varánuszok megfontoltak a madarak meg madarak. 
Igazából senkit nem zavar, hogy itt-ott pihen egy állat kikerülik őket legalábbis én ezt láttam (nem tudom hogy a felszín alatt mi van, de mondjuk Magyarországon nem sok kóbor cica is kutya díjazza a közelséged, Thaiföldön ez természetes) 
Senkit nem zavar

Valaki mindig eteti őket és nem indítanak keresztes hadjáratot az idős néni ellen aki cicát etet, mint itt a 11.kerben pl. hanem tisztelik annyira az életet , hogy az állat is élhet....
A kutyák úgy ahogy nálunk minden keverékben van tacskó és német juhász itt minden kutyában van spicc és egyéb ősi típusú kutyafajta (akita, shiba, thai ridgeback) A cicák meglepő módon oriental jellegűek sok a color-point a genetikusan csonkafarkú cica (japán csonkafarkú)
Sok a szalagos varánusz kedves aranyos kis gyík nagyjából a róka szerepét tölti be itt fosztja a tyúk ólakat, de amúgy a bangkoki csatornákban marha jól érzi magát és szelídíthető. 


Minden reggel örvös szajkók cserregésére ébredtünk. Watok környékén sok pásztormejnót láttam valamint sok kis vad gerlét.
Googleból nem én fotóztam,de örvös szajkó

Googleból nem én fotóztam de pásztormejnó
Virágokat itt is becsben tartják épp úgy mint japánban, A lótuszok mellet rengeteg a tündérrózsa és a hibiszkusz.

Csak egy felüljáró




 A banán úgy hemzseg itt mint Magyarországon az akác mindenhol banán van.  Ayutthayában a vegetáció szerintem, már erősen mangrove jellegű.

 Ayuttayában sikerült elefántoznunk is egy kicsit bár igaz hogy ez már futószalag szerű turistacsapda volt, de attól még felejthetetlen. 

Pattayában volt szerencsénk elmászni egy akváriumba, ami a mi Tropicariumunknál sokkal kisebb, de sok különleges fajt legalább láthattam. Igaz itt már látszott, hogy ez a turistáknak van csinálva, thaioknak nincs belső kényszere az állatkertekre itt az állatszeretet nem, olyan mint nyugaton hanem természetes az, hogy vannak állatok és azok élnek, nincs ideológia nem kapcsolatpótlék az állat, hanem állat a maga természetességében. Ezt nagyon nehéz átadni és leírni, de itt nincsenek cápajóléti aktivisták, de vannak cápák.

Nem ismerem a fajt de folyami rájához hasonlít, de bármi lehet
Nem manta az biztos

ez egy leopárd cápa

bohóckák
Összefoglalva: Ahhoz képest hogy egy bazinagy fővárosban jártam elképesztően közel éreztem magam a természethez az állatokhoz és a növényekhez. Ez a harmonikus egymásmellet élés követendő példa lehetne.

Thaiföld- Az első élmények

Végre végre sikerült eljutnom Ázsiába. Most már leülepedett az élmény itt az ideje, hogy írjak is róla.
Erre az útra tisztességesen spóroltam ugyan nem gebedtem bele. Senkit ne tévesszen meg egzotikus országba eljutni nem lehetetlen és nem csak a gazdagok csinálják. Szervezés kis tili-tolija a pénznek és egy jó akciós, plebs osztályos repjegy a titka a dolognak. Persze jó pár világjáró ismerősöm ezt jobban tudja nálam :) Stájerországi síeléssel jobban el lehet szórni a pénzt mind Dél-Kelet Ázsiával, de, aki azt szereti annak jó...
Mi decemberben mentünk ez Thaiföld éghajlati szempontjából a legjobb nincs eső, nincs pára és kellemes 26-30 fok van, nem éget a Nap sem.
Az odaút 27 órát vett igénybe Kínán át mentünk. Pekingben 12 órát húztunk le a tranzit váróban, ami ahhoz képest, hogy üres idő volt nem volt olyan vészes. A pekingi reptér amúgy is nagy szellős és elég kényelmes és Kína ide vagy oda nem volt tömeg! Pihi, volt nyugi.
Thaiföldre hajnalban érkeztünk meg intéztünk reptéri transzfert és alig egy óra alatt már a szálláson voltunk. A szállás nagyjából verte a németországi szállásunkat tiszta volt kényelmes légkondis bőséges reggelivel egyszóval csodás, és az egyik legolcsóbb szálló volt, ahol eddig megszálltunk. Bangkok hatalmas és magával ragad, de nem gyönyörű hanem más.
Sétálsz Bankokban és egyszer csak birka

Az illata a meleg levegő semmihez sem fogható. Nem büdös kicsit sem, ahogy jösz-mész mindig megcsapja valami nagyon finom édes meleg illat az orrod. Baromi jó érzés.  Sokan azt hiszik, hogy koszos meg fúj Ázsia. Budapesten a Blaha undorítóbb Bankgoknál. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a maga ázsiai káoszában Bangkok viszonylag tiszta és mivel mindenütt ott van katonaság, rendőrök stb. rend is van, de nem frusztrálnak és senki nem megy oda hozzád azért, hogy kötözködjön. Ez a közlekedésre nem  vonatkozik, az kaotikus de meglehet szokni. Én nagyon hamar megszoktam.
 A thai emberekben az volt az érdekes számomra hogy ugyan tömeg van és elkerülhetetlen, hogy közel jöjjenek hozzád ez nem idegesített, mint itthon. Nagyon megmaradt az is hogy bármennyire is közel jön bárki nem érint meg nem nyúl hozzád, nem baszkodja az aurád. Világos bőrű vörös nőként ugyan megbámulnak, de ez egyáltalán nem sértő vagy zavaró, hanem kb. úgy néznek meg hogy: Nahát ilyen is van. Alapvetően nagyon kedvesek és mindenben AKARNAK segíteni Thaiföldön olyan nincs, hogy nincs. Most ugye a thai király halála miatt nemzeti gyász van ennek megfelelően majdnem mindenki feketében jár vagy gyászszalaggal .Ez nagyon meglepett soha ilyen szép csipkéket, elegáns ruhákat nem láttam a nőkőn mint itt. Itt a vállat a nők takarják nem divat a spagetti pánt, tengerparton a bikini sem és ez nekem nagyon tetszett . Popper Péter könyvében olvastam, hogy Indiában az emberek milyen érzékenyek a saját tisztaságukra és a ruhájuk tisztaságára ez a thaiokról is elmondható. Nagyon jó volt látni ennyi elegáns és üde embert.
A ruha és a kaja itt elképesztően olcsó annyi ruhát vettem magamnak, hogy majdnem kellet egy nagyobb bőrönd, de végül megoldottuk.  :)
Bálint és én nagyon szeretjük az ázsiai konyhát, úgyhogy nekünk ez egy gasztró élmény is volt. Annak aki szereti annak nagyon jó, aki európai ízeket akar itt találni az mélységesen csalódni fog Ugyan tengerpartokon van egy rakás étterem németeknek, oroszoknak, de az sem európai ízű. Pszeudópizza van csak :). Mi szerencsére olyan helyen szálltunk meg ahol alig volt rajtunk kívül más európai.  Ez azért is volt jó, mert átérezhettük az igazi streetfood élményt. (szóval nem turista negyed volt)
Ajándék volt a szálloda személyzetétől 

  Itt az utcán mindenki árul valamit. Isteni finom grill, rákot tintahalat pálcikákon olyan 80 forintért veheted meg és 2-3 ilyen pálcás husi nekem egy uzsi volt. Gyümölcsöket frissen sütött sütiket mindent árulnak Ételekben olyan bőség van, hogy végig se tudtam kóstolni a rengeteg hamit. Fejenként 600-800 forintból vettünk egy-egy adag kaját. Vagy én főzők eleve ázsiaiasan és hozzászokott a szervezetünk ezekhez az ételekhez vagy simán mákunk volt, de az sem volt igaz, hogy ilyen beteg olyan fosos-hányós leszel Thaiföldön, hogy még. Semmi bajunk nem volt. Fizikailag jobban éreztem magamat, mint eddig bárhol. Mondanom sem kell be se oltattuk magunkat. Nem kell inni a csapvízből sőt még fogmosásra sem szabad használni és akkor nem leszel szarul. Oda kell figyelni és kész és nem szabad az üveges vízen spórolni, mert felesleges, a víz az kell. Rövid kis bevezetőm ennyi volt. folytatni fogom a szép helyek bemutatásával. Ez az első szubjektív élménybeszámolóm, ami elsőként leginkább megfogott Thaiföldön :)

2017. január 6., péntek

Év végi összefoglaló

Egy ilyen bejegyzés mindenképp kell, helló 2016 és köszönöm, hogy itt voltál, fergeteges év volt.
Elsősorban az utazások éve valamint a kapcsolatátrendeződések és az elégedettség éve. Mit is csináltam a majom évében( ami, ugyan még tart, de hamarosan itt a kokas éve heh)?
Sokat utaztunk: márciusban voltunk Lengyelországban,
júliusban Olaszországban,
augusztusban megcsináltuk a tervezett baltikumi kört :Litvánia, Lettország,
Észtország
és egy picit megint voltunk Lengyelországban és decemberben elmentünk Thaiföldre, ami irgalmatlanul jó volt.
Ja igen olaszban Bálint eljegyzett. 
Továbbá csináltam tanfolyamokat elkezdtem ősszel egy lovasterápiás képzést ami jó.
Elképesztően terhes barátságoktól, kapcsolatoktól szabadultam meg mintha sose lett volt és a legszörnyűbb az egészben , hogy nem hiányzik, de tényleg eszembe nem jutna velük lenni, szinte már akkor (nyár környékén és ősszel) menekülni vágytam előlük, de pontot tettem a dolog végére. Mi van még? Az ember, ha elégedett nem tud olyan ízesen érdekesen írni mikor szomorú, a szomorúságot könnyebb kifejezni. Örömködni nehezebb írásban giccs és nyál mentesen :) De igen elégedett vagyok 2017-re is vannak terveim új ötleteim. Idénre is rengeteg utazást tervezünk sok kirándulást, picit megint alakítgatom a lakást. Folytatom a sulit illetve befejezem és  már ki is néztem a következőt. Lényeg eszembe sincs megállni.


 Önismeretem megint két fontos állomására jutottam el az egyik: úúúúúúúúúúútálok jógázni. Aki nem ismer jól az nem érti. Szóval amikor elkezdtem járni a Tan Kapujára azt hittem rengeteget fog rajtam változtatni. Ez be is jött rengeteget változtam, de agyilag,érzelmileg  a lényem alapjai nem változtak meg (nyugati harcművészet szeretete, európai kultúrkör meghatározó tényei) lényeg az, hogy nem lettem ilyen tipikus kendőben flangáló jógás new age izé, hanem maradtam a kobold,
aki vagyok és képes vagyok ezt elfogadni.(szeretni) Másik megosztó személyiség vagyok, ha a fejem tetejére állok, akkor is ez egy darabig zavart... agyamra ment a truuuuu buddhist @@@@****,(socialbutterfly legyen mindenki) de, hogy őszinte legyek leszarom, hogy szeretel-e vagy utálsz vagy irigykedsz, ez a te érzésed nem az enyém. Most már fontosabb , hogy kimenjek egy közeli erdőbe, berekbe

vagy egy közeli lőtérre vagy akármi  és igen időnként szükségem van fiú/férfi társaságra az tölt fel igazán. Sok csajos megmozdulásom voltam és csak irritál a csipogás, vernyogás és a téma nélküli beszélgetés (kit érdekel, hogy nem írt vissza, nem érdekled nem fogod fel,?! hidd el ha egy férfi akar téged azt tudni fogod. ja, hogy téged még nem akartak...ja akkor honnan is tudhatnád...) Sajnálom tényleg tisztelet a kivételnek , de ismerem magam szal lőállásba, edzőterembe és ehhez hasonlókra meg ló ló ló és szokás szerint minél több ló. (és kutya, meg cica...)
Buddhista fősuli új gondolkodás ,sok tudás, de ami nem vagyok az nem akarok lenni az sose vezet jóra és mindig is szerettem az lenni, aki voltam/vagyok. Hogy az A.C.T.U.S. zenekart idézzem: "Önmagamat akartam ezenkívül semmi mást, amit akartam az voltam. és, ami voltam azt akartam..."


Ennyi az élet szép :) 2016 is ez volt és mivel 17 asztrológiailag sokak szerint ennek az évnek a folytatása így ez is szép lesz. Tehát mindenkinek a legjobbakat! :)