2012. február 25., szombat

Pirított vese

Nos mivel élek halok a belsőségekért gondolkotam megpróbálkozom elkészíteni kolesz körülmények közt a piritott vesét. 2 db vese kerül 150 ft-ba már ettől hanyatt estem. Ja a belsőség nem drága.
Receptes oldal azt mondta hamar megpirul akár a máj. Én azt mondom tovább süsd, mint a májat jó?!
A vese megtisztitása undor egy feladat büdös és mókás csupa kacagás ,de azzal az egy szál késsel egy órát fűrészelhettem mire sikerült. A megtisztitott vese darabkákat kb 20 percig meleg vízben áztattam, majd befűszereztem. Zsófi, addig hagymát vágott. Kis olajon hagymán szépen megpiritottam/sütöttem a vesét kb 3-szor kajáltam belőle. Vifon levesbe főzve is nagyon finom jellegzetes ízű, állagú kaja.
Móka, kacagás

Áztatás

A nyesedéket megfőzztük a koli-cicáknak

Készen van

Kelyhek kettes

Ez egy stílus idegen top, ami annyira ronada, hogy már szép


Idilli kitekintés
Az élet varázslatos. Mindenféle események között fogok cikázni, mert úgy önmagában semmi viszont folyamatában látva a dolgot sokminen változott. A változás jóó.
Évi kiköltözött ez szar már egy hónapja élünk kettesben Zsófisszal úgy nagy általánosságban tejjel mézzel folyó kánaán rendezünk a koliszobában és baromira bírjuk egymás táraságát mákányos, édes kettesben. Egyetem nem lécci ne erről nem akarok beszélni még mindig nincs társaságom fura biztos nem segíti elő, hogy már megint beteg vagyok. Nembaj fő, hogy Zsófisszal vettünk tengerimalackát egy Vacsit meg egy laska termőzsákot, ami most épp a szekrényben figyel.
Ez egy hamutartó lett fagyasztva..
Már megint lebaszott a gondonok, hogy NÁLAD ALUDT valaki. Na és aztán? A pénz ki lett fizetve az hogy szar a rendszer nem az én hibám. Én meg szeretem, ha nálam alszanak szertnek nálam aludni...az egy élmény.
Volt egy kis wellness (csak én értem) jó legyünk őszinték nem csak kicsi. Itkozás, Fehovára menés (külön post) És mindenféle léha örömöknek való hódólás. No meg nem léha ezenkívül rommá soppingoltam magam a Ludmillában. Jaj majd megmutatom. Tök jól sikerült a névnapom volt sushi, kaja, Vadászenciklopédia bónusz pénz. Persze egyiket se feb 6-án kaptam meg mind1 nem is voltam otthon aznap.
Most mászom ki a bronhitiszből, fotókat rendezgetek, pihengetek Gerlét várok. Kedves barátok előkerültek a nem kedvesek meg szóra se érdemesek. Kellemes kelyhek kettes időszak van most :)

2012. február 10., péntek

Összetörve és azután

Valami volt. Konkrétumokat direkt nem írok le, de borzalmas volt. Nem elég, hogy az  a bizonyos kártyavár összedőlt, de a kártyák elvesztek és pótolhatatlannak tűntek. És nem elég hogy se kártya se más még a semmiből és vettek szipolyoztak elfele. Azt hinni hogy eme rengeteg rosszat fogom átalakítani és naívan jóindulattal fogok épülni jó nagy baromság volt. Most újra ott vagyok az a régi ösvény megint aranyszínben tetszeleg. Ismerős az illat üde, lelke van a fénynek egymásba ér a világ összeáll a kép. És, hogy Csillag után mi lesz nem tudom. Nem hajszolom egyetlen tiszta szerelmem egyelőre egy, meg nem született csikót lovagolok lélekben a létezőknél csak asszisztálok létüket élvezve. Most jó ísmerős már az érzés.


Kurázsi mamától:
Új Tavasz jön, zöldül a fű friss zöld borul a hantra már
De aki nincsa a föld alatt
Kapcát cserél talpra áll


És ez, most nagyon....

2012. január 26., csütörtök

Ha tehetném...

Néha én is úgy szeretnék tükörből pózolós, csücsörítős, bandzsítós kizárólag feketét ismerő tucatgót lenni. Szeretnék feltenni 60 tök egyformát az általam bénául babrált szar szelf fotókból. Ezenfelül imádnék a budiban és a spájzban bepucsítani az új fűzős sallangos ruciban, amin puszta lazaságból rajt felejtettem a címkét. Szeretnék még művért kenegetni a konyha csempére, kínai piacos karddal atomninja módon keményemberkedni a sufni előtt, amiből csak úgy ömlik a ganaj. Ezen felül cexi fehérneműben bizonygatnám hogy milyen egy überfasza jó nő vagyok valami ultravulgár testhelyzetben egy olyan ágyban,ami úgy néz ki mintha 8 nílusi víziló gruppenpornózott volna benne. Előnyben részesíteném a homályos, becsillanós, elmosott magyarán fos minőségű képeket és azt hazudnám, hogy művészet. És természetesen kismillió smárolós képet raknék ki a csávómról,ami alá azokat a beceneveket írnám szupcsi módon, amik kizárólag ránk tartoznak.
De sajnos nem megy, sajnálom, de nem megy...


2012. január 13., péntek

Szilveszter

Megkésve, de BUÉK. Nem nagyon izgat, a szilvesztert Zolinál töltöttem semmi extrát nem igényeltem csak, hogy valaki megigyon velem egy üveg alkoholos löttyöt meg beszélgessen velem ennyi.
A holdújév már jobban lelkesít: Sárkány éve lesz. Hm azt viszont sajnálom, hogy későn értesültem a tari meditációs szilveszterről, mehettem volna egy kétnapos Buddhista rendezvényre remélem máskor jobban utána tudok nézni.
Na már most sárkány évéről, amit tudni érdemes:
-Szerencsés év
-Változásokat hoz, dinamikusabb mint a nyúl éve volt, de nem olyan kaotikus mint a tigrisé.
-Nehézségek az évben: állítólag éhínséget hozhat rövid időre...
-Ilyenkor tartják szerencsésnek a házasságkötéseket, vállalkozásokat és egyéb új kezdettel járó dolgokat
-Sárkány évét még az 5 áldás évének is emlegetik
-az 5 áldás harmónia, erény, gazdagság, beteljesedés, hosszú élet
Hát tényleg mindenkinek a legjobbakat. Január 23-án lesz holdújév!

Akiknek bejött az élet

Vannak olyan szerencsés nyertesek mint pl. sowi01 deviantartos user, aki megteheti azt hogy az alábbi pacikat fotózza ilyen minőségben. A képek magukért beszélnek a lovak csattognak az egészségtől. Sok lesz figyeljetek. :
Balou, haflinger  nem kicsit gyönyörű
Berry "csak egy pinto"
Durango egy Missouri Foxtrotter mén fekete tarka imádom

Fiola az úgymond uncsibb kategória Bajor melegvérű. Vajon miért csúszkál a fény az izmain?, Ne mondjátok, hogy fotoshop tényleg ez lenne az ideális nem a magyarországi nagy átlagban megszokott homorú pejkóparizerek




Honey ügyes, okos kis póni már-már fantasys képen produkálja magát
Little Rainman egy knabstrupper: gyönyörű szín és mozgás. Milyen lehet a hátán....?
Old Lady 26 éves Welsh póni öreglány, kis bájgombóc
Tenessee Walking Horse: palomino gangos fajta igazi amerikai álom
Una fehér tarka ír cob a kedvenc fajtám, bár én a fekete tarkákat csipázom, Unát se hajtanám el
Walter, ha már álompacók lennie kell egy fríznek is valahol
Mavericket a fekete tarka ír cobot most kérem, masnis mongol copffal az üstökén!
És itt van Sonja Wilde fotós oldala, lehet 5 pillanatonként sikoltozni!

Tereptarka

Beszámolókat valahogy nem tudok most írni, sok apró -cseprő baromság meg dögivel jut az eszembe, de jól esik. A laposomnak meg eltűnt a hangja...megcsináltam van már hangja. Na szóval...
Kell...ennyi