2012. augusztus 24., péntek

Lírai önámítás

Ha szeretsz valakit, aki nem szeret: felejtsd el. Még akkor is, ha az a valaki a férjed, a feleséged vagy az anyád. Bocsáss meg neki, de felejtsd el, szegényt. Tudom, hogy fáj - néha egy életen át -, de menj tovább!
Vagytok annyian, mint a  nyű, kerestek szívetek épp aktuális fájdalmával. Figyelek, meghallgatom végül is marha jó színésznő vagyok. Azt az arcom mutatom, ami épp kell... Minden szakadt lélek eddig egy reménysugár...volt.
De hagy ne legyek már lelki-kukabúvár. 
Álmodtam szenvedélyt, vágyat  túl csordulót.
Néha azt hittem szerelemes vagyok belétek...jah, hogy az önzetlenség...senki nem ér annyit, hogy kuncsorogjak...senki.
Igazából egyetlen gesztussal törölném a fölösleget...szeretni akarok...de MÁR rühellek ragaszkodni, kötődni.
VAN
mindegy mi az, vagy ki az ...van
és, ha nincs?
akkor is mindegy
majd ha már nem lesz mindegy
akkor talán újra érzek
vagy élek
vagy csak simán hibát vétek
addig marad a közöny
némán, édesen, önzőn

vaagy
megkockáztatom
fensőbbségesen....

2 megjegyzés: