2013. április 26., péntek

....Változik az én

Előző bejegyzés folytatása. Változás. Ugye régi panel, hogy csak a változás állandó a világban.
Mélységes kétségbeesést tud okozni az a tévképzet ha épp úgy érzem/érezzük, hogy nem fogok/fogunk változni illetve a környezetem/ünk nem fog változni sem a lehetőségek sem más lapok amit a sors kiosztott. 
Nos ez felejtős, változni mindig fogunk olyan nincs hogy nem legfeljebb bizonyos dolgokhoz túlságosan ragaszkodunk ezáltal úgy érződik a világ  vonult el mellettünk, és mi ugyanazok maradtunk. Avagy a negatív irányba való változás melyet visszaforgatni a legnehezebb.
Ha minden borul akkor tanácsolják azt általában hogy tűnj el a munkahelyedről dobd ki a párod stb.
Nem hiszem, hogy eleve rossz helyzetben még tetézni kell a veszteség érzetet vagy magát a veszteséget. Csak is mélyen magunkba nézve láthatjuk, hogy adott esetben valóban a szakítás a megoldás vagy a felmondás.
Én is a padlón voltam persze meg is kaptam neked szakítanod kell Gerlével...ó hogyne.
Az viszont bejött hogy az egyetemtől szabadulni kell, de ez csak világi szinten jelentős.
Igazából ami a legjobb hogy gátlásokat, beidegződéseket, szokásokat  tudjunk elengedni változtatni fel és lerakni. Rugalmas vagyok ilyen téren tehát könnyen előfordulhat míg valami szokás az alfám omegám volt attól egyik pillanatról a másikra szépen megszabadulok. (én az itt leírt szokásokról pontosan tudok, de nem részletezném aki ismer az se biztos, hogy tudja)
A gondolat amit itt most végig vittem ismételten a belső változásról szól, ahogy mi magunk mint kis világok megélik a változásukat úgy rezonálnak, reagálnak rá a nagy és nagyobb világok. Az örökös kölcsönhatás miatt....
Egyelőre ennyi.

Áprilisi nyár, forog a lét, változik az én

Nézz ,nézz édes birkám
csodálkozz a világ forgatagán
Táncolj, táncolj drága bongóm
áprilisi nyáron, a zsibongón

Több rímre most nem futotta.
Meséljek? Vagy legyek elvont?
Teszem mindkettőt. 

Szóval megint úgy érzem hogy a sors és hasonlók finoman cizellálva egyengetik utamat. Szerencsésen tili-toliztak a dátumokkal, úgyhogy nem kerget a vizsgahad annyira.

Heti rutin a Tan kapujában mámorító. Mindenkinek 2 km-es haja van és mosolyog többnyire. Bara szerint a suli jó hatással van a hajakra és az arcokra.

Buddha, kutyák stb. , ha igaz lassan a varrós tanfolyamot is befejezem egy időre. Előttem a nyár és most úgy érzem lesz mit csinálni. Szeptemberig csak elleszek.
Aztán....:)



2013. április 11., csütörtök

Mennyire is ikrek a skorpió? Vagy skorpió az ikrek?

Háh egyszerűen be kell raknom a Csernus-féle genyaszkópot....

Az Ikrek folyton csak lebeg.
Nagyon intelligens vagy, óriási beleérző és befolyásoló képességgel, szárnyaló
fantáziával... ennek révén nagyon jó gondolataid vannak, de ha nem áll
melletted valaki, aki meg is valósítja, akkor tovább lépsz és a csodálatos
ötleteidnek sanyi.

Kiváló beszélgető partner vagy, tájékozott az élet minden területén, de mély
ismeretekre nem teszel szert semmiben - téged azért szeret sok ember, mert
biszex vagy. Hajlamos vagy rá, hogy túl sokat várj vissza szinte semmiért. Az
étteremben hagyott borravalód úgy néz ki, mintha eltévesztetted volna a
tizedesvesszőt... Egy olcsójános fattyú vagy. Egyetlen jó tulajdonságod a veled
született tehetség arra, hogy a legnagyobb baklövéseidet is képes legyél úgy
tálalni, mintha az lenne a világ legpazarabb gondolata, és hogy mindig az a jó
és a helyes, amit te csinálsz, vagy gondolsz... Nem, ettől még nem leszel
népszerű.

Miközben szilárd meggyőződésed, hogy te vagy a főnyeremény, nem vagy szerelmes
típus: csak a hódítás érdekel a szerelemben, és ha célt értél, le is lépsz.
Neked valaki olyan kell, aki rövid pórázon tud tartani, és elnézi, hogy folyton
másoknak udvarolgatsz, flörtölsz, és amúgy is megrögzötten dögönyözöl a
vérfertőzés mocskos tócsáiban. Talán ezért is vagy kissé nárcisztikus...


Asc skorpió 

A Skorpió állítólag bírja a vizet.
Titokzatos vagy, csöndes, érzéki és érzékeny, vagyis tulajdonképpen sunyin
ravasz és cseppet sem megbízható.

Nem szeretsz reflektorfényben lenni, inkább a háttérből kevered a szart. A
csúcsot azért fogod elérni, mert egy gramm erkölcs nem sok, annyi nem szorult
beléd... Veled nem fordulhat elő, hogy többször ugyanabba a hibába esel, mert
figyelemmel kíséred, mint esnek pofára embertársaid. Szólni persze egyiküknek
se szoktál, legfeljebb utólag, és csak akkor, ha kikérik a véleményed.

Nem szereted, ha beledumálnak a dolgodba, ugyanakkor nem vagy egy kimondott
vezéregér sem.

A szexualitás a gyengéd: olyan vagy mint a Káma Szutrán nevelkedett nyulak.
Ugyanakkor reménytelenül neurotikus vagy, aki a legapróbb hülyeségeken is
megsértődik, és a olyankor a világért se lehet kiengesztelni. Évekig csak a
sebeidet nyalogatod, ha a partnered lapátra tesz és ilyenkor következő
próbálkozónak kb. annyi esélye van, mint háromlábú sünnek a hatsávos
autópályán. Mindent egybevetve a legmocskosabb rohadék vagy az egész
zodiákusban... hála az égnek a legtöbb Skorpiót idejében kinyírják.

2013. április 10., szerda

Jég art

A medaliont a névnapomra kaptam aztán beleapplikáltam a jégbe és az ilyen:
Ez meg a szív alakú macskatányér art:



Tél kele, tavasz....tavasz???

Őszintén március utolsó hetéig pont lesz°°°°rtam, hogy milyen évszak van.
Hihetetlen módon élveztem az idei telet, volt idő erősödni, befordulni, agyalni, változni jó sok blekket hallgatni, minden varnyúban és pocsolyában az idilli kivetülést meglátni.
De most már sok már szeretnék mászkálni rendesen meg kis lenge szoknyácskákban flangálni, mert csak 8 hosszú szoknyám van és már unom őket....hideg van...a tavalyi góttalira pulcsiba mentem el most még mindig kabátot hordok. (Az idei góttali meg tök jó volt legalábbis az amelyiken eddig voltam) Míííly lényegtelen problémák te jó ég és a mindennapokat, azért meghatározza...
Mi van még? Vizsga következő hónapban(áááá)
Felvételi Tan-kapujába (wiiiiiiii)
Ja végleg ott hagytam a Szent Pityut (üdvrivalgás)




FeHoVa

Fehova idén ajánlott volt számomra mivel a kutyás-suliba leigazolást jelentett.Ám Gerle aznap dolgozott így egyedül mentem ki akkora feeling nem volt, de FeHoVa mégis csak jó dolog.



Banyek

Válság....az én elhanyagolt Kecskecsodám....
Amikor én elkezdtem írni ezt a blogot az életem kisiklott kellet valami minimális alkotás, most annyi minden történik és olyan tartalommal bír az életem, hogy most lenne érdemes blogot írni. Számomra legalábbis, de nincs időm, amikor meg van azt is elpörgöm. Hiányzik, amúgy a blogolás.
Jó móka visszaolvasni ezt a sok baromságot, talán most azért írok mert a fáradtságtól nem esik nehezemre nyugton ülni...
Persze lehet hogy az is basztassa a csőröm, hogy sokak untak rá a blogolásra...én is kicsit.
Na, de akkor jöjjenek az agyalások...
Fakó fejjel felragyogtam az áprilisi havazásban